Mikor lesz elérhető az új, 2017-es ADAC téli gumi teszt?

Korábbi téli gumi tesztek

Egyre inkább lehűl az idő és beköszönt a kőkemény ősz, a maga nyirkos esős mivoltával. Ezt általában követi a hideg és fagyos tél, ami nagy kihívást jelent az utakon, főként azoknak, akik elhanyagolták az abroncsok cseréjét. Természetesen ezt bármikor pótolhatjuk, de jobb megelőzni a problémát, ami ebből adódhat, mintsem utána kapkodni. A korábbi téli gumi tesztek remek kiindulási pontnak számítanak a vásárláshoz. Ha szerencsénk van, akkor kifoghatunk még egy jó kis akciót, de ezekre általában a szezon végén van több esély, amikor már a kereskedők sepernék ki a rajtuk maradt árut, hogy helyet adjanak az következő szezon kollekciójának.

Csakis okosan és megfontoltan döntsünk, a pénz pedig legyen másodlagos. A korábbi téli gumi tesztek konkrét adatokkal szolgálnak az érdeklődőknek, ha nincs kedvünk kivárni az újabbat. Mégis mikorra várhatóak az idei ADAC téli abroncs teszteredményei? Ha a tavalyi példából indulunk ki, akkor minden esetben várnunk kell, hogy kicsit romoljon az időjárás.

Amikor a körülmények már megfelelnek egyből megindítják a gyártók közötti versengést. A néhány évvel korábbi téli gumi tesztek esetében mindig a Continental vitte a prímet, ezért már a tavalyiból is kihagyták azt a sorozatból, hogy az utána következő kategóriák is megmutassák, mit tudnak. Lassan már az év végéhez közeledünk, így nagy a valószínűsége, hogy néhány héten belül megérkeznek a várva-várt eredmények, amelyek alapján aztán vásárolhatunk. Azonban, ha nem akarjuk ezt kivárni, a korábbi téli gumi tesztek is alkalmasak a döntésre.

Legyünk mindig kellően körültekintők és sohasem hanyagoljuk el a beszerzést, hiszen ez komoly balesetek kiváltója lehet. Már nincs szükség arra sem, hogy személyesen vásároljunk, mert internetről néhány kattintással, típusra szabott kereshetünk termékeket. Akár a korábbi téli gumi tesztek, akár a legújabbak, amelyekhez igazodunk, még mielőtt lehullik az első hó cseréltessük le a teljes szettet, mert így biztosítható a tökéletes tapadás és biztonságos közlekedés. Kaphatóak akciós abroncsok is, de ne sajnáljuk a pénzt a minőségtől, ami megóvja az életünket!