Amikor egy örökmozgó apróság kinti tevékenységeihez keresünk lábbelit, figyelembe kell vennünk néhány, gyerek sportcipő vásárlásakor alapvető szempontot. Az első és minden bizonnyal legfontosabb feltétel, hogy a kiválasztott modell kedvezzen a növekedésben lévő lábak megfelelő fejlődésének, illetve a helyes járás elsajátításának, ellenkező esetben ugyanis mozgásszervi vagy akár gerincproblémák is jelentkezhetnek a kicsiknél.
A lábfej optimális fejlődését segítő gyerek sportcipő talpa rugalmas, így könnyedén lehet benne szaladgálni, ugrándozni, ugyanakkor csúszásmentes anyagból készült, tehát nem kell attól tartani, hogy az önfeledten fogócskázó csemete váratlanul hasra esik.
Másodszor arra is fontos odafigyelni, hogy a lábbeli légáteresztő hálós anyagból vagy bőrből készült-e, e két esetben ugyanis a láb megfelelőképpen szellőzik, és kevésbé izzad, így nincs kitéve bizonyos bőrgyógyászati megbetegedéseknek, például a gombás fertőzésnek. A biztonságos mozgást garantálja egyébként a tépőzár is, főleg kisebb gyerekeknél érdemes ezt a megoldást választani, egy észrevétlenül kioldódó cipőfűző ugyanis nagy galibát okozhat.
A gyerek sportcipő ideális mérete
Természetesen fokozott figyelmet kell fordítanunk arra is, hogy az új lábbeli tökéletes komfortérzetet nyújtson a viselőjének. Nem elég a gyerkőc lábát megmérve választani méretet – bár ez is egy kihagyhatatlan lépés –, az is fontos, hogy a lábujjak szabadon mozoghassanak, vagyis legyen egy kis távolság köztük és a cipő orra között. Ez a feltétel maradéktalanul érvényesül, ha a gyerek sportcipő mérete kb. 5–10 milliméterrel meghaladja a saroktól a legnagyobb lábujj végéig mért belső talphossz értékét.
Bár a szempontlista végére került, korántsem elhanyagolandó tulajdonság a lábbeli strapabírása, különösen az olyan csemetéknél, akik egyfolytában pörgésben vannak, és nemcsak a labdát rúgják naphosszat a játszótársakkal, hanem például reggel óvodába menet minden útjukba kerülő kövecskét igyekeznek becélozni egy képzelt kapuba. Ha a gyerek sportcipőnek megerősített gumis orra van, akkor biztos, hogy ezeket az egyszemélyes mérkőzéseket is „hősiesen” kibírja.
Milyen egy menő gyerek sportcipő?
A gyakorlati funkciók mellett, arról sem feledkezhetünk meg, hogy a kiválasztott lábbeli összhangban legyen a viselője ízlésével, ebben pedig egyértelműen a dizájnelemeké a kulcsszerep. A piacvezető márkák – a Geox, a Skechers, a D. D. Step vagy a Primigi – kizárólag olyan modelleket kínálnak, amik már első látásra elnyerik a kislányok és fiúcskák tetszését. Erről akkor győződhetünk meg a legkönnyebben, ha virtuális terepszemlére indulunk a Baba- és gyerekcipő webáruházban, ahol a felsorolt márkák mind képviseltetik magukat.
Jó ötlet, ha időt és energiát szánunk arra, hogy a gyermekünkkel közösen vegyük szemügyre az említett online bolt felhozatalát, így ugyanis pontosan azt a gyerek sportcipőt tesszük az online kosárba, amitől a csemeténknek egyből felcsillan a szeme. A kínálatban olyan különlegességekre is rábukkanhatunk, mint például a Geox pókemberes világító modellje – ami a legtöbb kisfiúnak egyértelműen tuti választás – vagy ennek lányos, Asha babás változata. A gyerek sportcipők e neves tárházában így minden apróság megtalálhatja a számára legvonzóbb lábbelit.