Hihetetlenül közkedvelt lett a Flyboard

Nagy élmény a Flyboard

Nagy élmény a Flyboard

A vízen járás nem mai találmány, hiszen kétezer évvel ezelőtt egy valakinek már sikerült. Azóta sokan próbálkoztak inkább kevesebb, mint több sikerrel. Viszont, ha járni nem is, de lebegni a víz felett ma már bárkinek lehetséges. Olyan szórakoztató élményt tud nyújtani a víz feletti lebegést lehetővé tevő Flyboard, hogy szinte futótűzként terjed a híre. Bár eddig valószínűleg sokan csak álmodoztak arról, hogy egyszer majd valahol kipróbálják, ha lesz rá lehetőség, most itt a nagy lehetőség!

Ráadásul nem is kell hozzá elutazni a világ másik felére vagy egy tengerpartra, hiszen hazánkban is lehetőség nyílik erre. Budapesttől mindössze 30 kilométerre található a Fundy tó, aminek a tengerkék vízén részesülhet a felejthetetlen élményben. Általában az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy mennyi idő kell, amíg valaki elsajátítja a Flyboard technikáját és valóban élvezni tudja a tevékenységet? Nem kell megijedni, hiszen nem szükséges részt venni egy hosszú és unalmas kurzuson, ugyanis átlagosan 2 perc alatt megtanulható, hogy miként kell lebegni a víz felett. A Fundy tó két elkülönített részén gyakorolható ez a tevékenység vagyis nem kell attól tartani, hogy valakinek sérülést okoznak, mert csak azok lesznek ott, akik működtetik az egész rendszert. Az elmenyplaza.hu internetes felületen megtudható, hogy mennyiben kerül kipróbálni a víz feletti lebegést, azonban annyit elárulunk, hogy 21.000 forintért már 15 perc élvezet jár.

Nyilván az említett tavon nemcsak ezt a tevékenységet lehet kipróbálni, hiszen 8 hektáros területének köszönhetően, elég nagy ahhoz, hogy Jet Sky-vel is felborzolják a víz tükrét. Ugyanakkor, aki valami nyugisabbra vágyik, annak lehetősége nyílik egy kis SUPos evezésre vagy pedig lazítani, napozni, iszogatni a tó homokos partján. Tehát ide igazán megéri eljönni, hiszen számtalan lehetőség nyílik az önfeledt szórakozásra, kikapcsolódásra, illetve a lazításra. Itt garantáltan úgy érzi majd magát, mint egy szerelmes tini, vagyis, hogy a föld (víz) felett jár néhány méterrel.