Ma is hasznosnak számít az analóg kábel

Az analóg kábel előnyei

Az analóg kábel előnyei

A technológia megállás nélkül forradalmasítja önmagát. Az analóg kábel igénybevételével, manapság korlátozott számú csatornát érhetünk el, főleg helyi és regionális adásokat. Az analóg kábeltévé elfogadható képet és hangot nyújt, ami a kábelen érkező analóg jelnek köszönhetően állítható elő. Manapság már lehetőségünk van arra is, hogy tűéles filmeket nézzünk, de ez már a digitális világ része.

Az analóg kábelnek a hátránya, hogy mindenféle kisebb természeti és környezeti inger kizökkentheti a stabilitását, így tévézés közben azon kaphatjuk magunkat, hogy nem tudjuk élvezni a műsort, a recsegés és a szemcsés képernyő miatt. Ezek mellett nincsenek semmiféle interaktív extrák sem.

Természetesen az analóg kábel ma is használatban van, sikernek azonban a múlt században örvendett. Ha jobban beleássuk magunkat ebbe a témába, felfedezhetjük, hogy mégis van egy máig is előnynek nevezhető pozitív tulajdonsága. A fent is említett analóg jel szétosztható. Ahány készülék van a lakásban, azokon ugyanabban az időben különböző műsorokat nézhetünk.