Izomfájdalom a lábban mindenkinél előfordulhat

Izomfájdalom a lábban

A sportolók, mivel intenzíven veszik igénybe fizikailag a testüket, igen gyakran szembesülnek különféle sérülésekkel. Azonban tény, az izomfájdalom a lábban nem csupán náluk jelentkezhet, hanem szinte minden embert érint ez a fajta kellemetlenség. Ehhez ugyanis az is elegendő, ha valaki csak sokat ül vagy áll a munkája során.

Az izomfájdalom a lábban tehát egy olyan dolog, amivel bárki találkozhat a mindennapjai során, még komolyabb testi megterhelés nélkül is, tehát igazából mindenkit érinthet a téma, de ha az intenzívebb fájdalmakról és azok enyhítési módszerekről van szó, akkor maradjunk a sportolóknál, akiknek többszörös igénybevételnek vannak kitéve a lábizmaik. Súlyosságát illetően, a fájdalmak között az izomszövetben keletkezett mikroszakadások számítanak a legenyhébbnek. Ezt követi az izomhúzódás, az izomrost szakadás, az izomrostok közötti bevérzés és a rándulások. Amikor keletkezik valamiféle izomfájdalom a lábban, az első és legfontosabb teendő a pihentetés, a testmozgás megszüntetése.

A fájdalom enyhítése, illetve a regeneráció gyorsítása érdekében, javasolt különböző sportkrémek használata, amelyek gyulladás- és fájdalomcsillapító hatásúak is egyben. Az izomzat hűtésén alapszik a gyulladáscsökkentő kenőcs lényege. Előnye a tablettás változattal szemben, hogy hosszabb kezelés után sem alakulhat ki semmilyen mellékhatás. Bizonyára minden sportorvos elmondaná, hogy egy sportsérülés után a jegelés, a felpolcolás és a kímélet a leghatásosabb gyógymód, de ezek mellé egészen biztosan ajánlani fog valamilyen gyulladáscsökkentő kenőcsöt is.

A gyógynövény alapú krémek leggyakoribb összetevői a rozmaring, az árnika, a vadgesztenye, az erdei fenyő vagy a narancshéj olaj, a cickafark, a zsálya, a lándzsás útifű vagy éppen a körömvirág. Érdemes kísérletezgetni, mert mindenki más és más gyógynövény fajtára esküszik. A gyulladáscsökkentő krém nem szteroidos hatóanyagai lehetnek a piroxikám, a metil-szalicitát illetve az etofanamát, ibuprofen, a diclofenac, amelyek a külsőleges alkalmazásuk miatt, nem okozhatnak bélrendszeri rendellenességeket.