Energia zselé a gyors energia pótlásért.

energia zselé

energia zselé

Van úgy, hogy az ember, bár igen nagy teljesítményt ad le, mégsem tud megfelelően étkezni, mert nem olyan helyen, nem olyan helyzetben van, hogy erre lehetősége nyíljon. Hiszen az, aki éppen hat órája van bent az erdőben, aki hat órája fut éppen valahol, nem biztos, hogy a körülmények miatt normális módon tud étkezni. Az itt kapható energia zselével azonban ilyenkor is biztosítani lehet azt, hogy az érintett hozzájusson minden tápanyaghoz, amire sportolás alatt szüksége van! Az sportital.com weboldalon megtalálható SiS izotóniás zselé képes könnyen emészthető módon gyors szénhidrátbevitelt szavatolni, így aztán az, akinek energiára van szüksége, gyorsan be tud vinni annyit, amennyivel pótolható lesz az addig felhasznált mennyiség, és amivel aztán fenntartható lesz a teljesítmény. Ha Ön sokat sportol, ráadásul olyan sportágat űz, amely el tud húzódni több órára is (fut, túrázik, teker stb.), akkor az itt kapható energia zselével meg tudja azt oldani, hogy semmilyen helyzetben se kelljen eléheznie! Annál rosszabb ugyanis, mint amikor valaki egy komoly sportteljesítmény közben képtelen lesz hozni azt, ami benne van, azért, mert a teste nem jut elegendő energiához, nem nagyon eshet meg egy sportolóval.