A legolcsóbb búvóhely már kijön ötezerből!

Ez a legolcsóbb búvóhely

Ez a legolcsóbb búvóhely

A szeretők esetében nemcsak a titkolózással lehet gond, hanem az anyagiakkal is. Nagyon nehéz úgy egy párnak, ha nincs számukra egy olyan hely, ahol időnként eltölthetnének egy-egy órát. Azonban most megérkezett a megoldás, hiszen ez a legolcsóbb lehetőség,

ami szóba jöhet a lopott percek szempontjából. Ha valaki két órára veszi ki a lakást, azért ötezer Forintot kell fizetnie, ami a pár között megfelezve egyáltalán nem számít soknak. Ez a lehetőség sokkal praktikusabbnak mondható, mint mondjuk egy hotelszoba kibérlése,

hiszen itt egy egész lakás a felek rendelkezésére áll, nem pedig csak egy helyiség. Ez a legolcsóbb lehetőség akkor is, ha nemcsak két órára kellene a ház, hanem akár hosszabb időszakra is, mert az árak szerencsére nem magasak.

Persze azt is meg kell jegyezni, hogy az anyagi ráfordítás bőven meg fog térülni, hiszen a pásztoróráknak köszönhetően, minden pár fel fog töltődni energiával és jókedvvel. Tehát, ha ennek a tükrében nézzük a dolgokat, akkor ez a legolcsóbb lehetőség a titkos szerelem megélésére.