A kémény a kandalló építés egyik fontos eleme

1570003749_e67484febd_z

Kandalló építés a szobában

Az ókorban, amikor az első néhány kandalló építés befejeződött, érdekes módon nagy problémát jelentett az égés során keletkezett füst elvezetése. Voltak ugyan kezdetleges próbálkozások, de sokuk sajnos kudarcba fulladt. El lehet képzelni, hogy ezek után a kandalló építés fejlesztésének első szakasza valamiféle füstelvezető rendszer megépítése volt. Kéményt először időszámításunk előtt 400 körül építhették görög mesteremberek. Eme feltételezés alapja pedig egy görög vígjátékban való említése, amit Arisztophanész írónak köszönhetünk, akinek a főhőse a kéményen át szökik meg. Tehát pontos évszámhoz ugyan nem tudjuk kapcsolni a kandalló építés ezen fontos kiegészítőjének a feltalálását, de ezek után őseink már könnyebben tudtak otthonukba meleget varázsolni úgy, hogy nem kellett aggódniuk az égés káros „mellékterméke”, a füst miatt. A továbbiakban a mesteremberek már ügyelhettek maga a kandalló építés tökéletesítésére, illetve a kémények logikus elhelyezésére a különböző épületekben. Manapság pedig már egy gyermek is csak úgy rajzol házikót, hogy annak tetején kémény található.